2015. május 2., szombat

Banánfagyi különböző ízesítéssel, mindenféle ízfokozók nélkül

Ennél egyszerűbb fagyit elképzelni sem tudok. Az alapja a banán, amelyet kedvünk szerint ízesíthetünk. Ha vaníliásat szeretnénk, akkor tegyünk hozzá 1-2 teáskanál vaníliaport. Ha csokisat, akkor 1 evőkanál kakaóport. Ezt még megbolondíthatjuk fél narancs levével és 2-3 csepp narancsolajjal. Ha pedig gyümölcsösre vágyunk, akkor egyszerűen csak azt keverjük hozzá (ezt is fagyosan).


Hozzávalók:
  • 4-5 érett banán
Elkészítése:
  1. A banánokat karikázd fel, majd tedd be a fagyasztóba. Tálcára tedd, és lehetőleg ne egymáson legyenek, hogy a későbbi turmixolást ne nehezítsd meg.
  2. Miután megfagyott, vedd ki onnan, majd hagyd úgy 10 percig szobahőmérsékleten állni.
  3. Menj neki a botmixerrel, és készen is van.
Igazán nagyszerű, 4 az 1-ben fagyi. Ugyanis a fentiek alapján készülhet belőle vaníliafagyi, csokifagyi, narancsos-csokifagyi vagy éppen gyümölcsfagyi is.